Meglepetés a Magyar Hospice Alapítványnak

Meglepetés a Magyar Hospice Alapítványnak

A Szobafestő-Mázoló-Tapétázó Országos Ipartestület irányítása alatt több generáción átívelő, mintegy 17 főből álló csapat, festéssel és mázolással ajándékozta meg az idén 25 éves Magyar Hospice Alapítványt. A munkához szükséges anyagokat a cégünk ajánlotta fel.

A Hospice Ház oktatótermének megújítását az ország minden tájáról érkezett festőmesterek és tanítványaik társadalmi felelősségvállalás keretében, önkéntes munkában végezték.

„25 éve szervezünk képzéseket szakemberek és önkéntesek számára, de Hospice Házunk számos nemzetközi képzésnek is otthont ad.” – monda dr. Muszbek Katalin, az alapítvány igazgatója. „Az oktatóterem felújításra szorult már, de saját forrásból nem tudtuk kigazdálkodni, hiszen a betegellátásnak is csak 40 százalékát fedezi az állam. Hálásak vagyunk a JUB Kft. felajánlásáért és az összefogásért a Szobafestő-Mázoló-Tapétázó Országos Ipartestületnek. A társadalmi felelősségvállalás körében végzett kezdeményezéssel 100 betegellátási napnak megfelelő összeggel támogatták alapítványunk tevékenységét.”

Az Ipartestület hozzátette: „Csupán annyit szeretnénk hozzátenni, hogy ezúton is nagyon köszönjük minden kollégának a lelkiismeretes munkáját, aki részt vett ebben a nemes küldetésben!”

A Hospice Ház hagyományaihoz híven, a munkában résztvevő kollégáink emléklapot kaptak a részvételért.

 

A JUB Home painter program tipikus példákkal segíti a színárnyalat és struktúra kiválasztását.
JUBIZOL homlokzati rendszer vásárlása esetén ingyenesen elkészítjük az Ön épületének számítógépes szimulációját
Kapcsolat JUB Design Studio: JUB Kft. 2045 Törökbálint, Dulácska 1/c ;T: +36 23 511 240 E: budapest@jub.hu