A helyiség színezésének hatása különböző fényforrásoktól függ. A színek és a fények körültekintő használatával megvilágíthatjuk az összes sötét és rejtett területet a lakásban. Azonban egy-egy helyiség színkombinációjának megtervezésekor mindig fontos figyelembe venni a természetes és mesterséges fény mennyiségét a helyiségben.
Színek kiválasztásakor mindig emlékeznünk kell arra, hogy azok megjelenését a természetes és mesterséges fény egyaránt befolyásolja. „Minden szín visszaverődik a szobában. Minél kevesebb a természetes fény, annál inkább érvényesül a szín visszaverődése.” Például: ha van egy kék falunk tudnunk kell, hogy ez a kékes árnyalat visszaverődik a fehér falakra is, így azok is kékesnek tűnnek majd.
Ha nem szeretnénk túl hideg atmoszférát egy sötét helyiségekben, akkor érdemes rózsaszín vagy barack árnyalatokat választani, amelyek melegséget adnak.


A mesterséges fény jelentősen megváltoztatja a színek megjelenését, különösen ha meleg fényt választunk, amely sárgás alaptónussal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy este, amikor a lámpákat felkapcsoljuk ezek a színek intenzívebben ragyognak. A sárgás alaptónus miatt azonban eltérően fognak megjelenni mint nappali fényben.

A színek optikai hatásai a helyiségben
Általánosságban elmondható, hogy a meleg színek választása csökkenti a tér méretét, és közelebb hozza egymáshoz a helyiség elemeit, míg a hideg színek tágítják a teret, és távolítják az elemeket egymástól.
Például, ha egy kicsi, sötét helyiséget szeretnénk tágabbá tenni, akkor világos, de egyben hideg tónusokkal érhetjük el. Ezzel szemben, ha optikailag csökkenteni szeretnénk a helyiséget, akkor meleg színeket kell használnunk.
Optikailag csökkenthetjük vagy növelhetjük a helyiség magasságát is. Ha a mennyezetet világos színekkel, például fehérrel festjük, a helyiség optikailag magasabbnak tűnik. Egy túl magasnak tűnő helyiség optikailag alacsonyabbá tehető, ha sötétebb árnyalatra festjük.


A színek segítségével kiemelhetjük vagy elrejthetjük egy helyiség tényleges méretét. Például egy hosszú folyosót “rövidíthetünk”, ha erőteljes színt használunk a folyosó végén vagy egy olyan képet akasztunk fel, amely vonzza a tekintetet.
Amikor színeket kombinálunk a lakásban, ügyelnünk kell arra, hogy ne essünk túlzásba, és ne terheljük túl a teret színekkel és mintákkal. Hirtelen túl sok lehet, ha nincs olyan falfelület, amelyen a szemünk megpihenhet.
Nagyon kis helyiségekben nem ajánlott több szín kombinációját használni ugyanazon helyiség falain. Egy szín önmagában elegendő vagy fehér színt kombinálhatunk színes kiegészítőkkel. Ez utóbbival kiélhetjük kreativitásunkat és nagyon színes hangulatot alakíthatunk ki.
