A JUB története
A kezdetek
Az ásványi festékeknek a vállalat jelenlegi helyén történő gyártásának kezdete az 1875-ös évre nyúlik vissza, amikor Viktor Gale, egy gabonaőrlő malom tulajdonosa elkezdett különböző színes ásványokat, úgynevezett földfestékeket őrölni. A falfestékek készítéséhez akkoriban leggyakrabban használt nyersanyagok a korom, a vöröskréta, a szén, a mész, az ón-, vas- és egyéb oxidok voltak. Az ilyenfajta festékek falon történő jobb megtapadása céljából később olajt, zsírt, enyvet és egyéb más anyagokat tettek hozzájuk, ezeket manapság kötőanyagoknak nevezzük.
1945-ig tartó időszak
A JUB vállalat története során a többszöri tulajdonosváltása mellett is fejlesztette a gyártást. 1919-ben a cég először kezdte el használni a JUB nevet, amit máig megőrzött. A két világháború között a JUB már ismert és jól bevált festékgyár volt, amely az egész Jugoszláv Királyság területén értékesítette termékeit. A 2. világháború idején egy ideig nem működött a gyár, a háború után pedig megújult a teljes gyártás, amely tíz év alatt ismét elérte a háború kitörése előtti volument.
1990-ig tartó időszak
A háború után a vállalat stabilan fejlődött, a csúcsot 1990-ben érte el 50.000 tonnányi termelési rekorddal és 60 százalékos piaci részesedéssel a diszperziós festékek területén az egykori Jugoszláviában.
2010-ig tartó időszak
Jugoszlávia széthullásával és Szlovénia függetlenné válásával a JUB vállalat történetének egyik legnehezebb időszakát élte meg. Ugyanis a piac több mint felét elveszítettük és egyik napról a másikre kellett a fejlett és versenyképes európai piacok felé fordulnunk. A közép-európai piacra összpontosítottunk és fokozatosan visszatértünk a hagyományos piacokra is. Így már 1996-ban újra elértük a Jugoszlávia széthullását megelőző időkben értékesített mennyiségeket. A vállalatok tulajdonosi szerkezetének átalakításáról szóló törvénnyel a JUB 1994-ben a szlovén privatizációs törvény értelmében részvénytársasággá alakult. A gyártási volumen szempontjából a 2004-es év jelentett áttörést a JUB számára, ugyanis ebben az évben a vállalat történetében először léptük át a bűvös 100.000 tonna gyártási és értékesítési határt, egyúttal pedig ebben az évben nyitottuk meg az első saját külföldi gyártóüzemet – Szerbiában a Belgrád melletti Šimanovci-ban.
A 2010 utáni időszak
Történetünk következő jelentős mérföldkövei a 2010-es év volt, amikor megépítettük a JUB d.o.o. Technológiai Kutatóközpontot és a 2012-es év, amikor megnyitottuk a JUBIZOL rendszerlemezek valamint sztiropor szigetelő lemezek gyártóüzemét. A sztiroport a saját EUROTHERM termékmárka alatt forgalmazzuk a piacon. Ezzel a lépéssel új fejezetet nyitottunk a JUB Csoport által gyártott termékek területén és kínálatunkat teljesebbé tettük, valamint tovább erősítettük a tartós energia-hatékonyságra vonatkozó irányelvünket.
A 2022 utáni időszak
A JUB 2022. június 1-jén a japán–szingapúri Nippon Paint Group vállalatcsoport része lett, amely a világ harmadik legnagyobb festékgyártója, valamint Ázsia legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező festékgyártó vállalata. A céget 1881-ben alapították Tokióban, Japánban. A Nippon Paint Group tagja az ausztrál DuluxGroup Limited is, amely Ausztrália és Új-Zéland vezető festék- és bevonatgyártó vállalata. A DuluxGroup 2019 óta a Nippon Paint Group 100%-os tulajdonában áll, és egyben a JUB közvetlen tulajdonosa is.
2025-ben a JUB fennállásának méltó, 150. évfordulóját ünnepeltük. Ugyanebben az évben a JUB Csoporthoz csatlakozott a brežicei Koop vállalat is, amellyel tovább bővítettük kínálatunkat az építőipari befejező munkákhoz kapcsolódó rendszermegoldásokkal, valamint megerősítettük hosszú távú jelenlétünket az ipari ügyfelek szegmensében.
Napjainkban korszerű automatizált és robotizált gyártás, magas termelékenység, ökotudatosság, törekvés a gyártás összes szükséges tanúsítvánnyal történő tanúsítására, korszerű energiaellátás, a termékek és információs technológia legkorszerűbb saját fejlesztése, a legmagasabb hitelképességi kategória, az alkalmazottak magasszintű munka-és szociális sztenderdje jellemzi a JUB vállalatot. Szilárdan hiszünk az együttműködésben és a fenntartható fejlődésben.
A JUB Kft. történetének idővonala