Jó tudni
Úgy döntött, hogy saját maga festi ki otthonát?
Ha úgy döntött, hogy maga szeretné kifesteni lakását, otthonát, azt javasoljuk, hogy olvassa el ajánlásainkat, illetve tanácsainkat. A leírtak figyelembe vételével megtakaríthatja az alapanyag szaküzletekbe való többszöri és felesleges járkálást, a végeredmény pedig megelégedésére szolgál majd és a jól végzett munka büszkeséggel tölti el. Néhány környezetvédelmi iránymutatást is feltüntettünk, hiszen a hulladékok gondos kezelése hozzájárul a tisztább környezethez, amely mindannyiunk vágya.
A munkálatok alapos előkészítése mindenképpen segítségére lesz a gyors és jó minőségű kivitelezésben és elégedetten fejezheti be a munkát.
Nagyon kellemetlen helyzetben találhatja magát, ha a munka során egy bizonyos szakaszban elfogy az anyag, vagy hiányzik a megfelelő eszköz (ez valószínűleg akkor fordul elő, amikor az üzletek is zárva vannak, ami még fokozza bosszúságát). Először tehát gondoskodnunk kell az ilyenfajta bosszúságok megelőzéséről.
Ha a színek kiválasztásánál bizonytalan, hogy melyik fajtát és árnyalatot válassza, tanácsadó szolgálatunk készséggel ad tanácsot a döntéshez, vagy fellapozhatja a megfelelő szakirodalmat, hiszen nem mindegyik szín alkalmazható minden alapra, és nem minden szín állítható elő a kívánt színárnyalatban.
Mielőtt hozzálátunk a munkához ellenőrizzük,hogy:
* a festést megelőzően el kell-e végezi még valamilyen munkát (villanyszerelési, vízvezeték-szerelési vagy egyéb szerelési munkák)?
* van-e otthon olyan anyagunk, amit a tervezett munkához fel akarunk használni (ez esetben mindenképpen ellenőrizze a szavatossági időt, mennyiséget, stb)?
* rendelkezünk-e a tervezett munkához szükséges eszközökkel:
1. henger
2. szűrőháló
3. ecset
4. spakli
5. simítóvas
6. vödör a festék elkészítéséhez
7. keverőpálca a festék összekeveréséhez
* rendelkezünk-e a munka során megóvni kívánt bútorok, padló és ablakok megóvásához szükséges anyagokkal:
1. védőeszközök
2. létra
3. kés
4. olló az öntapadós védőszalaghoz
5. létra
6. védőanyagok
7. védőfólia
8. karton
9. újságpapír
10. öntapadós védőszalag
* rendelkezünk-e a szükséges védőeszközökkel?
Regisztrációval lehetőséget kap saját fiók használatra, amelyben elmentheti a cikkeket, linkekt egyes oldalakra,...
Feliratkozás hírlevélre










