Jó tudni

Hogyan lássunk hozzá?

Alapjában két különböző hozzáállás létezik: 

    * felkeressük a festőmestert
    * egyedül végezzük a munkát

 

FELKERESSÜK A FESTŐMESTERT (kivítelezőt)

A lakásának festését végző szakember kiválasztásánál legyen körültekintő, hiszen nem mindegy, ha az Önnek nem tetsző végeredményért még sok pénzt is kell fizetni. 

Néhány alapvető útmutatás, amelyet érdemes figyelembe venni:

  • Alaposan tanulmányozza a környezetében található szakemberek közötti választási lehetőséget. Elsőbbséget élvez az a kivitelező, aki jó referenciákkal rendelkezik. Egyes termékek esetében jó, ha a kivitelező szerepel a meghatalmazott kivitelezők listáján.
  • A JUB esetében a honlapon is megtalálhatja a meghatalmazott kivitelezők listáját. 
  • Amikor kiválasztotta a kivitelezőt, ne hallgasson a kivitelező anyagváltoztatási tanácsára, melyet a kivitelező gyakran a saját költségcsökkentése céljából tesz. A munka elkezdése előtt célszerű ellenőrizni más ajánlattevők hasonló szolgáltatásait, hogy ne legyen túl nagy eltérés az árak között. 
  • A szolgáltatást mindaddig ne fizesse ki, amíg a végeredménnyel nincs teljesen megelégedve. A pluszmunkák, előre nem látott munkák esetében kérjen előkalkulációt. 
  • Homlokzatfestés esetében ajánlatos az Ön által kívánt színárnyalatot összehangolni a környező épületekkel. Minden szükséges engedélyt szerezzen be még az anyag beszerzése előtt.

EGYEDÜL VÉGEZZÜK A MUNKÁT

MIT TEGYÜNK A MUNKA MEGKEZDÉSE ELŐTT?

  • Készítsen magának munkatervet és írja össze a szükséges anyagok listáját.
  • Győződjön meg, róla, hogy rendelkezik a szükséges eszközökkel, mint például a létra. A legjobb, ha a helyiséget teljesen kiürítjük, ha ez nem lehetséges, akkor minél jobban fedjük le újságpapírral. 
  • A kifestendő helyiséget a lehető legjobban szellőztesse ki.  
  • Távolítson el a falból minden kiálló csavart és szeget. Hasonlóképpen csavarozzon ki minden dugaszoló aljzatot, kapcsolót, hogy a műanyag takarófedél alatti falrészt is le lehessen festeni. A villanykapcsolók, dugaszoló aljzatok eltávolítását bízza szakemberre. 
  • Ha a festéshez több kanna festékre lesz szüksége, ajánlatos a festéket átönteni egy nagyobb edénybe, hogy a felhasználandó festék tónusa azonos legyen.
  • Amennyiben a falfelületekre tapétát kíván elhelyezni, először fejezze be a többi fal festését, és várja meg, amíg a felvitt festék megszárad. 

REKLAMÁCIÓVAL KAPCSOLATOS FIGYELMEZTETÉS:

Vevőként köteles ellenőrizni a termék felhasználása előtt annak összetételbeli és színárnyalatbeli megfelelőségét. Eltérés esetén a terméket nem szabad felhasználni és az eltérésről haladéktalanul értesíteni kell az eladót, aki ebben az esetben köteles gondoskodni az áru visszavételéről vagy cseréjéről. A termék felhasználását követő – megváltozott összetételre és/vagy nem megfelelő színárnyalatra vonatkozó – reklamációkat az eladó nem köteles figyelembe venni.

A vevőnek mennyiségi és minőségi reklamációját azonnal, de legkésőbb az áru átvételétől számított nyolc napon belül jeleznie kell az eladó felé.

A FESTÉSI SZAKASZ:

  • Gyermekek és háziállatok ne tartózkodjanak a festés helyszínén. 
  • Mennyezeti felületek festésekor védőszemüveget kell használni. 
  • Amikor abbahagyja a munkát, mindig helyezze vissza az edény fedelét, így megakadályozhatja hártyaképződést a festék tetején. Ugyanígy fennáll veszélye a lezáratlan edény felborulásának. 
  • Nagyobb falfelületeket mindig vízbázisú festékkel fessen. 
  • Festéskor használjon védőruházatot, mely könnyedén kimosható (nem megfelelő öltözet pl. a gyapjú)  
  • A már korábban használt festéket ismételt felhasználás előtt szűrje át egy vékony szöveten keresztül, így kiszűrheti az esetleges apróbb csomókat vagy idegen anyagokat. 
  • A munka során folyamatosan tisztítsa az eszközöket, hogy ne okozzanak felesleges szennyeződéseket a munkaterületen. 
A FESTÉS UTOLSÓ SZAKASZA:
  • Az oldószeres alapú festékek használata esetén a munka befejezését követően, a gyártó utasításában szereplő anyagokkal tisztítsa meg a az eszközöket. Vízalapú festékek esetében az eszközöket általában csak vízzel történő lemosást igényelnek.
  • Ha a festés során festékszórót alkalmaz, a festékpisztoly, illetve a rendszer tisztítása során figyelembe kell venni a gyártó idevonatkozó utasításait.
  • Az ecseteket a mosás után újságpapírba tekerjük, így gyorsabban megszáradnak. Amennyiben vízbázisú festéket használtunk, az ecseteket a használatot követően beáztathatjuk egy vizet tartalmazó edénybe. 
  • Az ecseteket a használatot követően mindig vízszintesen vagy felfüggesztve helyezzük el, hogy eredeti alakjuk ne deformálódjon. 
  • A festékhengereket mosás után mindig akasszuk fel, hogy jól kiszáradhassanak, és ne keletkezzenek lapos részek a hengerfelületen.
  • Az elsősorban lemezből készült festékedények használata után a következőképpen zárjuk le azokat. A fedél elhelyezése után letakarjuk egy kis fadarabbal és enyhe ütést mérünk az edény szélére. Így nem sérülnek meg a lemez szélei illetve a fedél. Ezután a lezárt edényt néhány másodpercre megfordítjuk, hogy átnedvesedjen, így megakadályozzuk-csökkentjük a hártyaképződést a festék tetején.
  • A festést követően minél előbb meg kell tisztítani a felületeket, nagyon fontos, hogy a lefestett felületeket a száradási folyamat miatt ne tegyük ki mechanikai terhelésnek. Egyes festékek száradása akár egy egész hónapig is eltart. Azokon a helyeken, ahol a festék nem kap természetes fényt, nem történik polimerizáció, így a száradási folyamat nehezebben, lassabban fejeződik be.
  • A maradék festékeket általában kidobjuk, különösen a kisebb mennyiségek esetében. Azonban mindenképpen be kell tartani a csomagoláson szereplő címkén vagy a biztonsági lapon feltüntetett hulladékkezelési utasításokat. A felesleges festéket ne öntse a lefolyóba.
  • Ha a megmaradt festéket meg szeretnénk őrizni, ezt akkor érdemes megtenni, ha a maradék festék nincs hígítva és rendelkezünk a tárolására alkalmas hellyel.
Színezze ki helyiségeinek beltéri és kültéri fényképeit, JUB színekkel és texturákkal!


Regisztrációval lehetőséget kap saját fiók használatra, amelyben elmentheti a cikkeket, linkekt egyes oldalakra,... 

Feliratkozás hírlevélre